2016/08/08

(Túl) hosszú szünet

Gondolom mindenki észrevette, hogy már rengeteg ideje nem írtam semmit se a blogra. Nos, ez főleg az iskolának köszönhető. De mostanában egyre többet gondoltam a blogra, és elhatároztam, hogy megírom ezt a bejegyzést.
Nos, ebben az lenne benne, hogy (esetleg) átköltöztetném a blogot a blog.hu-ra. Nem mondom, itt is rengeteg menő háttér van, de... nos, ezt majd még meglátjuk. (Addig is nekikezdek szerkeszteni.)
És lenne egy fontos frissítés. Akármelyik blogra is költözök, azt hadd mondjam el, új elhatározásra jutottam, hogy egy kicsit személyesebbé tegyem ezt a blogot.
Természetesen továbbra is lesznek szépségápolási cuccok, meg menő ruhák, de az az igazság, hogy imádom a zenét, és arra gondoltam, belerakom ebbe a blogba. Olyan bejegyzésekre gondoltam, amiben mondjuk elemeznék zenéket, fordítanék, meg hasonló.
És a másik az, ezt lehet, hogy egyáltalán nem tudtátok rólam... miket beszélek, erre én is még csak pár hónapja jöttem rá. (Azon kívül, hogy ne álmodjak semmilyen pasiról, mert addig jó, amíg nincs.)
Ez pedig az, hogy én a drága Orlay szakgimibe szeretnék menni. És azon belül turisztikai szakra. Tavaly (még mikor hatodikas voltam...) unatkoztam egyik "természetismeret" (= biológia) órán, és unalmamban városneveket kezdtem el írogatni. De különböző "betűtípussal" (ja, és azt mondtam már, hogy a betűtípusok szakértője vagyok?) és rájöttem, hogy én rohadtul ki akarok szabadulni ebből a porfészekből, és elmenni világot látni. (Ja, és akkor jöttek a migránsok, meg a terroristák, és megingott a Berlinbe való eljutásom terve...) Na de most nem is ez a lényeg. Hanem inkább az, hogy szeretném még jobban beleásni magamat a világ megismerésébe, és a földrajz óráknak hála, rájöttem valamire... hogy nem csak azok a menő városok léteznek, mint például New York, vagy London... vagy Párizs. Attól függetlenül még mindkettőbe el szeretnék jutni, de... rengeteg olyan kisebb falu is létezik, ahol olyan gyönyörű dolgokat látsz, amiket soha sehol máshol. Mondjuk, ha a környezetszennyezés továbbra is ilyen mértékű lesz, akkor asszem nekem mindegy. Amúgy én például Alaszkára gondoltam. Oké, jéghideg, veszélyes, de... gyönyörű. Azért nem mindenhol lehet látni egy olyan mennyei jelenséget, mint a sarki fény. Én egyenesen oda meg vissza vagyok tőle.
Szóval a blogomban a zenével együtt városról gyűjtött információkat is írok. Ezeket szedem útikönyvekből, más oldalakból... de mindig le fogom írni a forrást, ha fel akarjátok keresni az oldalt/meg akarjátok találni, vagy venni a könyvet.
Apropó, könyvek. Ha nem gond, akkor esetleg írok egy-két könyves bejegyzést. De csak azokról a könyvekről, amik áttörően jók (nagyon, nagyon szuperek).
Azt hiszem, ebben a bejegyzésben nagyjából mindent elmondtam, amit el akartam mondani. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy nem csak nagyon nagyon szuper könyvekről fogok írni, hanem (esetleg) filmekről, sorozatokról is. Most pedig, ha nem bánjátok, befejezem ezt a roppant hosszú bejegyzést, és elkezdem szerkeszteni a blogot.
Ne felejtsétek el az oldalsávban (hamarosan elkészülő) szavazásban megmondani a véleményeteket, vagy írjátok le megjegyzésben:

Maradjon ezen a helyen a blog, vagy próbáljam ki a blog.hu-t?

  1. Maradj
  2. Próbáld ki a blog.hu-t
  3. Ha a blog.hu jó, akkor menjünk oda, de még ne töröld ki ezt a blogot
Szavazz Te is! Minden vélemény számít!

Aloha,
W